Kattints a képre

2010. január 11., hétfő

1.nap/3 Firenze központja


-
Via de Calzaiuolin és a Piazza della Signorián néztünk körül sétánk következő részében.
A Via de Calzaiuoli főként üzleteiről híres, de legnagyobb érdeme, hogy összeköti a Piazza del Duomót a Piazza della Signoriával, és az ott álló Városházával, a Palazzo della Signoriával, melyet ma Palazzo Vecchio néven emlegetnek leginkább. Akkor alakították ki ilyen viszonylag szélesre az utcát, amikor a Dómot és a Palazzo della Signoriát építették, mert a két épület között a város legfontosabb urai jöttek-mentek.
-
-
Lehet igazság abban, hogy a harisnyás urak miatt kapta a nevét, de az sem kizárt, hogy valóban több harisnyagyártó telepedett itt le. Mindenesetre az utcát szigorú szabályok szerint építették be, az egyik ilyen szabály, hogy 10 méter magasan kőből készült falat kellett építeni. Ennek oka természetesen a családok közötti folyamatos háborúskodás volt. Ma már csak a turisták hadai ostromolják az épületeket, melyek elegáns üzleteikről híresek leginkább. Persze központi fekvése miatt nincs olyan turista, aki ne ezt az utcát járná meg legtöbbször. De olyan sok a látnivaló a kirakatokban, hogy ritkán jut eszünkben feltekinteni a homlokzatokra, melyek nagyon szépek, de többnyire a XIX. századi nagy felújításkor újjáépültek ebben a jellegzetes firenzei stílusban.
-
Az utca igazi középkori kincse az Orsanmichele, kívül, belül egyaránt. Egy olyan templom, ami egyáltalán nem néz ki templomnak. Mert nem is annak készült. Igaz, a IX. században már állt itt egy kis Szent Mihály szentély egy csodatévő Madonna képpel, ami előtt a XIII. században épült új épületben is imádkozhattak a hívők. Az új épület gabonapiacnak készült, de ezáltal szentély is lett. Ez az épület tűzvésznek esett áldozatul, az új épület már úgy készült, hogy a felső emeletei gabonaraktárként szolgáltak, míg a földszint a csarnoképület eredeti arculatát megtartva a firenzei céhek tágas szentélye lett.
Az egykori boltívnyílásokba nagy ablakokat tettek, a falakba fülkéket építettek. Ezekbe a gótikus fülkékbe pedig egy-egy firenzei céh a maga védőszentjének szobrát állíttatta a kor legismertebb szobrászaival. Donatello, Ghiberti, Verrocchio, Luca della Robbia..., a legismertebb szobrászok, kiknek életnagyságú szobrainak ma már csak a másolatait láthatjuk itt! Ezekben a művekben a hozzáértő szem végignézheti az átmenetet a művészet változásában, a gótikából a reneszánszba jutásban.
-
Az épület annyira zártnak és különlegesnek tűnik, hogy aki nem készül rá, az nem is keresi meg a bejutási lehetőséget, pedig nagyon nagy hibát követ el, mert ritkán van része olyan szintű élményben még Firenzében is, mint ebben a templomban. Ha jól emlékszem a Via Calzaiuoliról lehet bemenni a különleges épületbe, és az Arte della Lana és az Orsanmichele épülete emelet magasságban össze is van kötve egy átjáróval. Aki arra jár nem hagyja ki, sejtelmes hangulata egészen különleges. Orcagna faragott márványból készült szentségháza fantasztikus szépségű, az egykori, elpusztult  Madonna kép helyett most Bernardo Daddi Madonnáját keretezi. Domborművei is a Madonnáról szólnak, haláláról és mennybemeneteléről.
-
Ez a különös oszloperdő a templomhoz szokatlanul alacsony térben, a kevés fényt beeresztő dúsan mintázott ablakok biztosan maradandó hangulati élményt adnak a látogatóknak. Itt alakult meg anno a Dante társaság, és ebben a templomban is rendszeresen tartottak felolvasásokat Dante Isteni színjátékából. A gabonapiac kapitánya kegydíjat is fizetett Dante lányának.
-
Fent még két hatalmas szint van. Az alsóbbikban vannak kiállítva a templom külső falait díszítő hatalmas szobrok eredeti példányai. Ettől feljebb pedig kisebb szoborkiállítás van, amire bevallom, ügyet sem vetettem, mert olyan gyönyörű panoráma nyílik a nagy ablakokból a városra, hogy a kis szobrok nem nagyon tudtak azzal versenyezni. A kijárat az első szintről a templomot és a mellette álló épületet összekötő fedett folyosón" idézet Zebrina blogjából, engedéllyel!:-) Ez a folyosó az Arte della Lanába visz, hogy ott aztán körül lehet-e nézni, azt nem tudtam kideríteni újabb firenzei látogatásomon, de azt sajnos megtudtam, hogy csak hétfőnként látogatható az emeleti szint, így aki erre kíváncsi, ennek tudatában tervezzen!
A két gyönyörű kép az emeleti szintekről is Zebrinától van (pillanatnyilag sajnos eltűnve).
-
A nagy forgatagban alig tűnik fel, hogy az  Orsanmichelével szemben áll egy másik öreg templom, melyet Szent Anna tiszteletére építettek a trecentóban. Miután a Medici család rokonságban került a lombardiai Borromeo családdal, így a templom idővel a szentté avatott Carlo Borromeo tiszteletére a Chiesa San Carlo di Lombardi nevet kapta. Nem tudom használják-e még templomként, talán egy vasárnap délelőtt érdemes lenne megnézni, misék alkalmával a máskor zárt templomok kapui  is megnyílhatnak és diszkréten benézhetünk.
-
-
-
Innen már csak néhány lépés, és ott vagyunk Firenze legfontosabb politikai színhelyén, a Piazza della Signorián. Valószínűleg mindenki megáll itt pár percre és megpróbálja áttekinteni a tér megannyi látnivalóját, és szerencsés, ha van olyan fényképezőgépe, ami képes befogni a látványt.
-
-
Az én gépem talán képes lehetett volna, de éppen akkor elfelejtettem elővenni, annyira elfoglalt a nézelődés, de segítségemre hívtam két XVIII. századi művészt, a híres velencei Canalettót (Bernardo Belotto) és Giuseppe Zocchit. Ők igencsak élethűen ábrázolták a korabeli teret, és ez az élethűség ma is nagyon sok elemében igaz. A tér fő épületei ma is a helyükön állnak, sőt, a szobrok is, de a teret körülvevő ősi házak sajnos a XIX. századi felújítások áldozataivá váltak. Csupán egyetlen épületnek a homlokzata a "régi", a felső képen középtájt lévő Palazzo Uggucciuoli, balról a hetedik épület Ma nagyon exkluzív szálloda működik az épületben, és bár ez nem a reklám helye, de a kilátás miatt érdemesnek éreztem belinkelni. Ki ne kívánna hozzám hasonlóan egy kis időutazáson részt venni Firenzében, és főleg ezen a helyen, ahol a firenzei történelem legjava zajlott!? Na én azért kihagynám a forradalmakat, kivégzéseket, de az ezeken a képeken látható szituációkban szívesen jelen lennék néhány órácskára. És most jó elnézegetni a képeken azokat a különösen mozgalmasan épített házakat, milyen kár, hogy ezek nem maradhattak meg. Eszembe jutott most Jókai Mór, aki 1886 telén járt itt, írásában nem említi, hogy nagy felfordulás lett volna a városban..., vajon ő még ebben az állapotban látta a teret?
-
De térjünk vissza a jelenbe, nézzük, milyen most a tér, mennyi látnivalót kínál? Hol is kezdjük? Mindenképpen a legrégebbi épületnél kell kezdeni, a Palazzo Vecchiónál, mely építésének idején előbb a Palazzo dei Priori, majd pár évszázadig a Palazzo della Signoria nevet viselte. I. Cosimo Medici hatalomra jutása után nem sokkal beköltözött a palotába, ahol már nem sok politikai tevékenység zajlott, és igazából csak az Cinquecento termet használtál a város ügyeinek intézésére, a többi helyiség az otthonukat képezte. Akkortól Palazzo Vecchio, amikor átköltöztek a Medicik innen a Palazzo Pittibe.
-
 Az 1200-as évek második felében Itália szerte hatalmas építkezések folytak, és az akkori Firenze sem akart lemaradni ebben a versengésben. Bizonyos fokig előnyösebb helyzetben voltak a többi városnál, mert rengeteg építőanyag állt a rendelkezésükre. Érdekes oka volt ennek! A városban gyakorlatilag folyamatosan szemben állt egymással a két vezető párt, a guelfek és a ghibellinek. Az 1266-os nagy csatározásuk a guelfek elsöprő győzelmét hozta, ami után néhány évtizednyi nyugalom szállt a városra. Mivel a győztesek régi jó szokás szerint a száműzöttek házait földig rombolták, a városban szinte alig lehetett járni a rengeteg kőtől. Így aztán az akkori városvezetés nagyarányú építkezésekbe kezdett, szerencsére az építmények megtervezésére és irányítására is találtak egy megfelelő embert Arnolfo di Cambio személyében. Ő tervezte előbb a Duomót, majd a Palazzo della Signoria épületét is. Akkoriban a Bargello volt a város irányítására szolgáló épület, de már igencsak kicsinek bizonyult, a Dóm építése már folyt, hát elkezdték az új városháza építését, melynek első neve Palazzo Priori volt. A kor igényének megfelelő igazi erődítmény lett belőle, itt laktak a mindig csak két hónapra választott priorok, olyankor egy percre sem hagyhatták el az épületet, ahol biztosítani kellett nem csak a kényelmüket, de a védelmüket is. A nem középen elhelyezkedő torony történetét többféle módon mesélik, de hihető magyarázatnak tűnik, hogy egy már meglévő tornyot épített körbe Arnolfo di Cambio, mert a hely megfelelő kihasználása miatt nem volt más választása. Mindegy, mi volt az ok, ettől egyedien asszimetrikus ez az épület, mely önmagáért beszél erődszerű falaival, míves ablakkereteivel, lőréses teraszával, szépen formált tornyával. A torony nem csak az ellenség és a tűz figyelésére szolgált, hanem börtönként is különösen fontos rabok számára! Ha ebben a toronyban megszólalt a harang, azt a város minden lakója komolyan vette, de különösen a 18 év feletti polgárok, akiknek ilyenkor meg kellett jelenniük a téren, mert a város vezetőinek fontos közlendőjük volt számukra.
A torony liliomban végződő rúdján egy oroszlán kúszik felfelé, Firenze két jellegzetes szimbólumaként.
A bejárati oldal előtt jelentősebbnél jelentősebb szobrok állnak, melyek közül természetesen Michelangelo Dávidja a legismertebb. Ez a Dávid a kicsi, de erős és bátor firenzei köztársaság szimbóluma, a hős, aki a reménytelennek látó helyzetben is ki mer állni az ellenséggel, ráadásul le is képes győzni azt. 1504-ben készült el a szobor, pár évvel azután, hogy a firenzeieknek sikerült megszabadulniuk szinte egyidőben a Mediciektől és Savonarolától, örültek a szabadságuknak, a köztársaságnak. Komoly bizottság állt fel annak eldöntésére, hogy hová helyezzék a szobrot, mely végül ilyen fontos helyre került. Persze a több évszázados időjárási viszontagságok nem tettek jót az eredeti szobornak, ezért idővel másolatot készítettek róla, Az eredeti az Accademia múzeumba került 1873-ban, ahol megtekinthető bárki számára, megjegyzem, hogy páratlan élmény ott látni, nem hasonlítható a hatás a téren érzettekhez! Ott valóban megérzi, megérti az ember azt, miért is olyan "nagy szám" ez a szobor! Érdekesség, hogy a bejárat másik oldalára Baccio Bandinelli Herkules és Cassus szobra került, a mű ellenpárjaként készült a Dávidnak, bár ezt igazán nem értem, mert Hercules története nem is hasonlítható Dávidéhoz. Bandinelli és Michelangelo a szó szoros értelmében ellenségek voltak, tettlegességre is volt példa kapcsolatukban. A Bandinelli szobor 1534-ben készült el, Michelangelo akkor hagyta el Firenzét, talán nem volt már ott, amikor Dávidja mellé odahelyezzék Bandinelli szobrát, hacsak nem e miatti mérgében menekült Rómáig!:-)
-
-
A bejárat feletti  díszítés Savonarola uralkodását idézi és Krisztus firenzei királyságát hirdeti.
-
-
Ugyancsak Firenze jelképe Donatello oroszlánja, ami a város címeres pajzsát tartja a mancsában.
A szobornak nagy jelentősége volt Firenze hőskorában, a legyőzöttek képviselőinek meg kellett csókolniuk a talapzatát. Az itt látható szobor bronz másolat, az eredeti a Bargellóban van.
-
-
Egy újabb jelképként áll itt Donatello Judit és Holofernes című szobra, 1495-ben a Mediciektől történt megszabadulás után állították a Palazzo della Signoria elé.

-
 Firenze a művészetkedvelés szokatlan bizonyítékát adja a Loggia del Lanzi alatt látható szabadtéri szoborkiállításával. A szépséges, részben gótikus, részben reneszánsz épület Orcagna vagy Simone Talenti tervei szerint készült az 1300-as évek második felében, a neve akkoriban Loggia dei Signori volt. Célja a különböző szabadtéri események megrendezése, de a kereskedők és járókelők, vagy éppen a Palazzóba bebocsátásra várók védelme is eső vagy hőség esetén. Ma is használt nevét a firenzei nagyherceget védő és itt tartózkodó lándzsás svájci zsoldosokról kapta, de már a XVI. század közepétől szebbnél szebb szobrok kiállítócsarnokaként használták.
-
-
-
-
Az itt látható szobrok leghíresebbike Benvenuto Cellini mester "Perzeusz a Meduza fejével" című bronzból öntött fantasztikus alkotása. I. Cosimo nagyherceg bízta meg Cellinit a szobor elkészítésével, amit itt állítottak ki 1554-ben, talán éppen ezzel teremtve meg ennek a szabadtéri szoborparknak az alapját.
-
Giambologna legszebb alkotása a "Szabin nők elrablása", hihetetlenül mozgalmas, izgalmas mű az egymásba fonódó testek harcával. Ezt a szobrát 1583-ban állították ide, és van egy csodálatos későbbi műve is a csarnokban, "Herkules és a kentaur" címen. A művészt a legjobb manierista szobrászként tisztelik, méltó utóda volt példaképének, Michelangelónak.
-
I. Cosimo nagyherceg utódainak többsége is nagy műgyűjtő volt, így a csarnok szobrai egyre szaporodtak az évek során. Ezek többnyire antik görög szobrok római másolata.
-



-
Mielőtt betérnénk a Palazzo Vecchióba alaposabban nézzünk körül a téren, melynek a közepén álló nagyméretű lovasszobor I. Cosimo nagyherceget formázza. Fia, I. Ferdinánd nagyherceg jóval apja halála után bízta meg Giambolognát a mű elkészítésével. Igen méltóságteljes pózban ül a nagyherceg a lován, büszkén azokra a sikerekre, melyeket a szobor talapzatára vésett a művész.









-
Különös látnivaló az, ami a tér igen fontos eleme lenne, e helyett talán ez az egyik legnagyobb firenzei baklövés. Egy látványos, mozgalmas szökőkút, melynek központi alakja Neptun, a tenger istene. A vakítóan fehér, hatalmas és nem is igazán jól sikerült szobor látványával valósággal rátelepszik az egész térre, elhomályosítva a többi szobor arányos szépségét. Ammanati pályázaton nyerte el a feladatot, de valószínűleg építésznek jobb volt, mint szobrásznak. A nép csak "A nagy Fehér" néven emlegette szobrát és babonás félelemmel viseltetett iránta, szobrász kortársai meg azt mondogatták: "Ammanati, Ammanati, de szép márványt tettél csúffá!".  Maga a szökőkút egyébként I. Cosimo nagyherceg tengeri sikereit volt hivatva hirdetni. A medence szélén lévő tengeristen szobrok Giambologna alkotásai.
-
-
A szökőkúttól kb. 10 lépésre van az a kerek kőtábla a tér kövezetébe süllyesztve (1901-ben tették oda), mely Savonarola és két szerzetestársa máglyájának helyét jelzi.
-  
-
Megmutatom ezt az ismeretlen szerző által készített egykori képet az eseményről. Érdemes elmélyedni a kép tanulmányozásában, mely nem csak a kor firenzei polgárainak az adott drámai helyzetben mutatott közönyösségét láttatja. Igaz, kicsit aránytalanul, de mégis nagyszerű képet ad a korabeli városról is, háttérben az akkor még csupasz homlokzatú Santa Croce templommal.
-
-
Miután alaposan körülnéztünk a téren be kell menni a Palazzo Vecchióba, ami, ha nem is Firenze legjelentősebb látványossága, de nem mindennapi élményt jelent. Többnyire manierista díszítésű nagyhercegi lakosztályokat láthatunk benne, hiszem miután felszámolták a firenzei demokráciát az "új", hercegi Medicik, már nem volt itt államigazgatás. De bizony a hely szelleme azért mégis magával ragadja a látogatókat, mert különös dolgokat láthatunk itt. Ami meg az államigazgatást illeti, abból is maradt valami, nem is kicsi, az 500-ak terme (Sala Cinque Cento). Ezt a termet Girolamo Savonarola alakíttatta ki, amikor meghirdette Krisztus királyságát, és megpróbálta az ő nevében igazságosan kormányozni a várost. Ám a városlakók többsége egy idő után már nem kért az ő igazságából. 
-

-
Azt nagyon sajnálom, hogy a toronyba nem lehetett felmenni akkor, amikor utoljára arra jártam, de ma már lehet! Bizonyára a Dóm kupolájából láthatónál is fantasztikusabb érzés lehet ebből a Palazzo Vecchio tornyából körbe nézni Firenze háztetőit. És innen a palotából indul az a túra a kiváltságosoknak (csak ritkán és nagyon előzetes bejelentkezéssel), ami a Vasari folyosó képcsarnokának megtekintése. Ha szerencsénk van, akkor a palota hátsó frontján ki lehet menni egy teraszra is, azt kár lenne kihagyni, figyeljünk rá! Én sajnos kihagytam első alkalommal, másodjára meg, amikor szinte csak emiatt mentem be, éppen valami miatt nem lehetett kimenni. Szép lehet a kilátás..., na, majd legközelebb! :-)
-




-


Útvonal: Via Calzaiuoli, Piazza della Signoria




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése